Nem hiába van az a mondás, hogy egy jó kapcsolatért dolgozni kell, ugyanis, ha belegondolunk egy idő után nagyon könnyen el tud fásulni egy kapcsolat főleg, ha nincs, ami mozgassa.
Alapvetően persze mint minden, egy kapcsolat és annak minősége is nagyon sok mindentől függ. Például, hogy milyen típusú kapcsolatról beszélünk, sima vagy távkapcsolat. Milyenek a körülmények tehát, hogy hol ismerkedtetek meg, például baráti társaságon keresztül vagy egy párkereső oldalon. Ezek mind olyan befolyásoló tényezők, amik hatással vannak rá. Ha már egy ideje együtt vagytok, akkor ezek a tényezők egyre inkább kikopnak, hiszen „belenőttök” egymás életébe és ami eddig más volt vagy zavaró azt már kiküszöböltétek. Illetve ilyenkor már nem azt hallgatjátok másoktól, hogy „Jaj ez csak egy Tinderes kapcsolat úgyse tart sokáig.” Ha idáig eljuttok, akkor biztos vagyok benne, hogy nagyon boldogok vagytok és nem, a kisebb veszekedések nem számítanak ebben a helyzetben, hiszen azok teljesen normálisak. Viszont ilyenkor előjöhetnek azok a problémák, amik nagyon sok kapcsolatban megjelennek bizonyos idő után. Ezek persze általában előjelekkel érkeznek, úgyhogy nézzük is meg, hogy mire kell figyelned.
Nem érzed jól magad a kapcsolatban
Talán az egyik legnagyobb árulkodó jel, ha valaki nem érzi magát jól egy kapcsolatban. Ezt persze akkor nehéz észrevenni, ha az embernek olyan természete van, ami igényli, hogy kapcsolatban legyen. Nagyon sokan csak azért mennek bele egy kapcsolatba, hogy ne legyenek egyedül, ami viszont nagyon nem jó és már az elején megadja az irányt a kapcsolat kimenetelének. Ezért is fontos, hogy csak akkor menj bele egy kapcsolatba, ha te is érzed, hogy szeretsz vele lenni, hogy hiányzik, ha nem látod stb. De persze ha ez mind klappol is az elején, az sem jelenti azt, hogy ez végig így lesz. Ehhez viszont mindkét fél kelleni fog, hiszen az úgy nem is kapcsolat, ha csak az egyik fél tesz bele időt és energiát. Ha úgy éreznéd, hogy ez elbillen, akkor mindenképp beszéld meg ezt pároddal és ha még utána sem változik meg, akkor sajnos a legjobb az lenne, ha elengeded. Mindig meg lehet próbálni és egy új esélyt adni, de vannak helyzetek, amikor ez már nem játszik.
Mindig csak az van, amit a másik akar
Sosem célravezető, ha túl nagy különbség alakul ki két partner között, hiszen így az egyik fél mindig elnyomva érzi majd magát. Ha úgy érzed, hogy téged elnyomnak azt semmiképp se hagyd és mindenképp beszéld meg kedveseddel. Az is lehet, hogy ő ezt nem szándékosan teszi és amint megbeszélitek teljesen megváltozik. Ha viszont ilyen a személyisége, akkor mindenképp ennek megfelelően menj bele a kapcsolatba. Vannak, akik szeretik/igénylik, hogy irányítsák őt, de ha ez nem te vagy, akkor ne hagyd, hogy valaki elnyomjon téged.
Túl sok együtt töltött idő, kevés téma.
Egyértelműen, ha szeretünk valakit, akkor minél több időt szeretnénk vele eltölteni, ez viszont nem azt kell, hogy jelentse, hogy senki mással nem találkoztok egymáson kívül. Mindig kell, hogy legyen egy kis szünet a találkozások között, főleg az elején, hogy érezd, hogy tényleg hiányolod-e a másikat és látni akarod. Később persze amikor akár már együtt éltek ez máshogy néz ki, de itt is fontos, hogy legyenek külön kis esték magatoknak a barátaitokkal és ne hanyagoljátok el őket. Ha úgy érzed, hogy már témátok sincs, annyit vagytok együtt, akkor mindenképp iktassatok be egy kis külön létet.
Minden kapcsolatban más jelek azok, amikre oda kell figyelned, de a legkönnyebben úgy kerülhetők el ezek a helyzetek, hogy nyitott vagy a másikkal és mindent megbeszéltek egymással. Ha ezek megvannak, akkor sok meglepetés nem érhet majd bennetek.