Ez az a pillanat, amikor a másikról kialakul az első benyomásod, és amely során (jó esetben) elindul valami kettőtök között. Természetes, ha izgulsz, de ha kellően felkészülten vágsz bele, akkor nincs mitől tartanod! Összeszedtük, hogy miket tarts fejben a randi során. 

 

Csak lazán!

 

Tipikus első randis hiba, hogy túlizgulod az egészet. Már a találkozó előtti napokban sem tudsz másra gondolni, aznap egyenesen meg vagy zavarodva, görcsben áll a gyomrod, amikor pedig ott állsz előtte, egy értelmes szót nem tudsz kinyögni...igazi rémálom!

Bár kétségtelen, hogy az első randevú nagy jelentőséggel bír, nem szabad túl komolyan venni. Ha a másik igent mondott a meghívásra, akkor biztosan érdeklődik irántad, ez pedig már fél siker! Minél jobban rágörcsölsz, annál furcsábban viselkedhetsz, amivel pont az ellenkező hatást fogod elérni, mint amit szeretnél. Legyél laza, legyél önmagad, és hagyd, hogy csak alakuljanak az események! 

Ha az este végén úgy érzitek, mégsem kellene erőltetni az ismerkedést, akkor sincs semmi gond. Köszönjetek el egymástól, és kész. Ennek tudatában már nem is tűnik annyira ijesztőnek a randi, igaz? 

 

 

Készülj, de ne túl sokat

 

Ha te vagy az, aki elhívta a másikat, akkor úgy illendő, hogy te találd ki a programot. Ha már korábban ismerted a másikat, akkor célszerű olyan programot keresni, amiről tudod, hogy tetszeni fog neki. Az sem gond, ha eddig nem ismertétek egymást, vannak olyan randiprogramok, amelyek bármikor bevethetőek, például egy kávé, egy kellemes séta, vagy egy közös vacsora. 

Nem érdemes egész napos, különleges kiruccanást tervezni, első randinak az túl hosszú lenne. Próbálj úgy kalkulálni, hogy legalább 1 órát el tudjatok tölteni egymás társaságában, de ha elhúzódik a beszélgetés, akkor is tudjatok mit csinálni. 

Ne a legdrágább, legfényűzőbb helyre hívd el a másikat! Lehetséges, hogy kellemetlennek fogja érezni a felesleges rongyrázást. Érdemes olyan helyekben gondolkodni, amely igényes, romantikus, de nem túl luxuskategória. 

Ha pedig a randi napján kiderül, hogy mégis borul a program, akkor is maradj laza! Ha bedobsz egy spontán ötletet, amiből aztán kisül valami jó, akkor az biztosan pluszpont lesz! 

 

 

Ne legyél sok!

 

Az első randin sokan beleesnek abba a hibába, hogy mindenáron le akarják nyűgözni randipartnerüket. Ennek érdekében végeláthatatlan történetekbe kezdenek, amelyekben ők a sztori főszereplői, és saját pozitív tulajdonságaikat méltatják. Na, ezt semmiképp se szabad! 

A másik számára sokkal vonzóbb leszel, ha nem csak magadról beszélsz, hanem inkább őt kérdezed. Így azt fogja érezni, hogy valóban érdekel téged, és szeretnéd megismerni.

Ne aggódj, ha a randipartnered is jófej, tuti vissza fog kérdezni, így neked is lesz lehetőséged mesélni magadról.

A kínos csendek sajnos bármikor beüthetnek, de egy-egy témafelvetéssel ezt el tudod ütni. Ha jól választottál helyszínt, akkor ezekre nem is lesz szükség….

 

Csók- igen, vagy nem? 

 

Sokat vitatott kérdés: az első randinak vajon kötelező csókkal végződnie? Sajnos erre nincs egy örökérvényű válasz, ahány ember, annyi vélemény. 

Van, aki az első találkozás alkalmával egyáltalán nem szereti a fizikai kontaktust. Ők szeretnek lassabban haladni, beszélgetések során megismerni a másikat, majd ha szimpatizálnak a másikkal, utána haladni a testi érintések felé. 

Mások lazábban kezelik a kérdést, szeretik az apró érintéseket, az ölelést, esetleg a kézfogást, puszit is.
Megint mások pedig - első randi ide vagy oda- az ágyban fejezik be az estét, ha kellően vonzónak találják a másikat. 

Minden a randipartnereden, illetve az adott helyzeten múlik. Ha elérkezik a randi vége, de eddig egyszer sem történt köztetek semmiféle fizikai kontaktus, akkor talán nem feltétlen kötelező a csók. De ha folyamatosan flörtöltetek egymással, volt néhány finom érintés, esetleg egy ölelés, akkor jöhet a csók is!