Lehet, hogy fizikailag egy légtérben vagytok, gondolatban viszont több ezer km-re egymástól. Napjainkban egyre többen érzik magukat egyedül párkapcsolatukban. A magány őrjítő, de a szakítás, és az azt követő egyedüllét gondolata még rémisztőbb. Legújabb blogbejegyzésünkben összeszedtük, miért érdemes ennek ellenére leszámolni a társas magánnyal!

 

Hogy jutottunk ide? 

 

Egy jó párkapcsolatban a másik egyszerre a barátunk, a szerelmünk, a legfőbb bizalmasunk, a legnagyobb támaszunk. Ha ezt sikerül megtapasztalnunk, talán az áll legközelebb a boldogsághoz. 

De mi történik akkor, ha a másik egyre inkább idegenné válik? Ha a fejünkben hangosan szólnak a vészcsengők, hogy talán semmi közünk nincs egymáshoz? Ha kifogytak a közös témák, ha minden este kínos csendben telik, ha semmi kedvetek nincs egy közös programhoz? 

Az egymástól való eltávolodás az, ami a társas magányhoz vezethet. A felek ilyenkor nem érzékelik időben a köztük kialakuló szakadékot, emiatt nem tesznek semmit a kapcsolat megmentéséért. Mire eljön az a pont, hogy magányosnak érzik magukat a társuk mellett, addigra általában már késő, kihunytak a lángok. 

Azonban ennek ellenére sokan nem a szakítást választják. Inkább elevickélnek a langyos vízben, de eszük ágában sincs az egyedüllétet választani. Így legalább van kihez hazamenni, van, aki ott van- még ha csak fizikailag is. 

 

 

Miért olyan megterhelő?

 

Bár a társas magány börtönébe önkéntesen vonulunk be, nem azt jelenti, hogy élvezzük is a száműzetést. 

Akármennyire is próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy minden rendben van, egyszer eljön az a pont, amikor lehullik a szemellenző, és rádöbbenünk: egyedül vagyunk. A magány pedig ettől kezdve lesz igazán zavaró. 

Hiszen ki ne szeretné, ha a másik örömmel várná haza? Ki ne örülne, ha együtt részletesen megbeszélhetnék a nap történéseit? Ha a másik támogatná, segítené, bíztatná? Ha szuper programokon vehetnének részt közösen, ahol mindketten jól érzik magukat. 

Rossz érzés, ha párunk sem foglalkozik velünk. Hiszen neki kellene a legfontosabb embernek lennie az életünkben. Ha azonban számára sem vagyunk fontosak...akkor valójában senki számára sem? 

Természetes, hogy mindannyian vágyunk őszinte beszélgetésekre, szeretetre, gyengédségre. Nem véletlen, hogy a társas magányban élők előbb-utóbb másfelé kacsintgatnak. Ők azok, akiket nem is a szex, hanem a szeretethiány sodor más karjaiba. 

 

 

Szabadulj ki a börtönből!

 

Bár el lehet tölteni egy életet úgy, hogy valójában csak egy fedél alatt éltek, de nem érdemes. Hogyan lehet akkor kitörni a társas magányból?

  • Le a némasággal! Valószínűleg az egyik ok, amiért idáig jutottatok, hogy nem beszéltetek egymással őszintén. Üljetek le, és mondjátok el, ki mire vágyik, mi az, amin változtatni szeretne, hogyan tudjátok ezt közösen elérni. Máris sokkal közelebb fogjátok érezni a másikat magatokhoz! 
  • Szánjatok egymásra több időt! Ezt azonban ne a kanapén, a négy fal között töltsétek, hanem mozduljatok ki! Próbáljatok ki új dolgokat kettesben, utazzatok el, és csak szimplán élvezzétek egymás társaságát!
  • Ne kerüljétek a komoly témákat! Bár a problémákról való társalgás lehet kínos, megterhelő vagy épp félelmetes, nem szabad ezeket a szőnyeg alá söpörni! Egy esetleges konfliktus esetén se zárkózzatok magatokba! Egy kis időt nyugodtan hagyhattok, amíg mindketten megnyugszotok, de utána tessék átbeszélni az érzéseket, gondolatokat! Ez segít jobban kapcsolódni a másikhoz. 
  • Ha mindent megpróbáltatok, de úgy érzitek, már menthetetlenül elmúlt valami, itt az ideje búcsút vennetek egymástól. Így legalább mindkettőtök megkapja az esélyt, hogy valóban a hozzápasszoló társ mellett élhessen. 

 

Egyedül lenni félelmetesnek tűnhet, de közel sem annyira az, mint más társaságában magányosnak lenni. Senki sem hivatott társas magányra, mindenkinek kijár a szeretet, a gondoskodás. Ne vedd el ezt az örömöt saját magadtól!